Nem engedhetjük, hogy a vidéki Magyarország a rendszerváltás és az uniós csatlakozás vesztese legyen.
Látjuk, hogy új erők munkálnak a világban. Látjuk, hogy az informatika csodálatos érintkezéskultúrát honosít meg nálunk és a világ minden részén. Az ismeretek elérhetők lesznek minden faluban, de ezzel minden falu a világverseny részese is lesz, a mezőgazdálkodó éppúgy, mint az iparos, a tisztviselő. Látjuk ugyanakkor azt is, hogy a munkaszervezés új eszköztára a nagy igazgatási és termelési központoknak kedvez. E szabadpiaci fejlődés következtében Európa és a világ nagyvárosai és vonzáskörzetük gyorsan fejlődnek.
Ugyanakkor felrémlik a vidék visszamaradásának veszélye. A vidéken lakó emberek életminősége gyengébb, mint a városiaké, a vidéken csökken a munkahelyek száma, elmaradottabb az oktatás, az egészségügy szervezete. Különösen sújtja ez a veszély a mezőgazdaságból élőket. Az európai politikusok és értelmiségiek egyik legnagyobb gondja: hogyan segítheti előnyök juttatásával, lehetőségek teremtésével a vidéki lakosság versenyképességét. Annak a vidéki lakosságnak az erejét és helyben maradását, amelytől természeti adottságaink – a föld, a víz, az erdő, a növény- és állatvilág – karbantartását elvárjuk. Európában ugyanúgy, mint Magyarországon arra kell törekednünk, hogy közpénzekből is ösztönözzük a befektetéseket a vidéki úthálózat, az informatikai eszközállomány, az egészségügy, az iskolaviszonyok fejlesztésére, és segítsünk a korszerű, egészséges élelemtermelés és környezetgazdálkodás kialakításában. A vidéki munkahelyteremtés ma az európai politikusok és értelmiségiek legfontosabb céljai közé tartoznak.
Magyarországon is fennáll a vidék és város szembeállásának veszélye. Ezt kívánjuk megelőzni. Ha gazdag a város és szegény a vidék, akkor az egész állampolgári közösség teljesítőképessége és életminősége jelentősen leromlik, az egész ország vonzereje csökken. Ha magas kulturális szinten áll a város, de kiürülnek a vidéki iskolák, művelődési házak, templomok, akkor az egész magyar nemzeti kultúra színvonala hanyatlik, és felfeslenek az anyaország magyarságának érintkező szálai a környező államokban élő magyarsághoz. Ha nemzetközi szintre emelkednek nagyvárosaink ipari és kereskedelmi központjai, de tönkremegy a mezőgazdálkodás, akkor lesz ugyan néhány korszerű, és a világgazdaságban jól szereplő településünk, tájegységünk, de leromlanak erdeink, elgyomosodnak domboldalaink, tönkremegy a vízgazdálkodásunk. Pedig nekünk, itt lakó magyaroknak és nem magyaroknak a feladatunk a Kárpát-medence egész természeti világának karbantartása. Ezt senki a világon nem fogja helyettünk elvégezni. És nekünk, értelmiségieknek, politikusoknak, gazdálkodóknak – az új magyar középosztálynak – feladatunk a szállásterületünkön élő népesség egészségügyi, szociális és lelki karbantartása.
Új vidékpolitikát sürgetünk. Együttgondolkodásra kérjük politikusainkat. Mind a hagyományőrző konzervativizmus, mind a vállalkozást ösztönző liberalizmus, mind a társadalmi esélyegyenlőségért küzdő szociáldemokraták megtalálják tennivalójukat egy új vidékpolitikai programban. Mint ahogy részesei lehetnek az új vidékpolitikai program kimunkálásának mind a természet- vagy társadalomkutató értelmiségiek, mind a helyi társadalom igazgatásában dolgozók, vagy a szociálisan elkötelezett egyházi személyek. A vidékpolitika nem tárcaügy, hanem alapvető szempont a kormányzati politika egészében. A vidék előnybe juttatása – mind a munkahelyteremtésben, mind az oktatásban, az infrastrukturális és egészségügyi hálózat építésében, sőt a tudománypolitikában is – kiindulópont a társadalomról való gondolkodásban. Ezért is új társadalmi szerződést ajánlunk a politikai elitnek. Készítsen elő vidéktámogató politikai alapelveket. Ezen Alapelvek legyenek kötelezőek már a következő évi költségvetési tárgyalásokon, és épüljenek be a 2007–2013 közötti európai fejlesztési tervbe. Javasoljuk a kormánynak, hogy ezen alapelvek minél előbbi kidolgozásával bízza meg a vidékpolitikában érintett civil szervezeteket (kamarákat, érdekegyeztető tanácsokat, megyei, városi és falusi önkormányzatok képviselőit és a tudományos köztestületeket).
Glatz Ferenc
a Nemzeti Föld- és Vízgazdálkodási
Stratégiai Bizottság elnöke
Budapest, 2005. március 4.
